Vissza

Átadták a Brenner János-iskolát Szombathelyen

2015-08-12 Hírek

Átadták a Brenner János-iskolát Szombathelyen

2,2 milliárd forint uniós támogatásból épült fel a katolikus egyházmegye által fenntartott Brenner János Általános Iskola és Gimnázium új épülete kedden Szombathelyen.

Az avatási ünnepségen Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere felidézte: az elmúlt öt évben ötszáz iskolában több mint százmilliárd forintot fordítottak a köznevelési infrastruktúra fejlesztésére. Energetikai beruházások, sport- és informatikai fejlesztések valósultak meg, természettudományos műhelyek, laboratóriumok jöttek létre, emellett új iskolák épültek - emlékeztetett.

A miniszter azt mondta: ma már senki sem vitatkozik azon, hogy az egyházi nevelésnek, oktatásnak értelme és helye van. Az új időszakban azt kell elérni, hogy még jobb munkamegosztásban működjön együtt az egyházi és az állami köznevelés, és belső tartalmakban is segítsék egymást - tette hozzá.

"Nem technokratákat akarunk nevelni, hanem olyan, erkölcsi ítélőképességgel bíró embereket, akik a legjobban tudják használni a 21. századi tudást", amelyben benne van az idegen nyelvek és a digitális világ ismerete és használata, de ugyanakkor magába foglalja a hagyományt, a kultúrát a nemzetszeretet, a hitet és még az éneklést is - fogalmazta meg az emberi erőforrások minisztere.

Az ünnepségen Hende Csaba honvédelmi miniszter, Szombathely fideszes országgyűlési képviselője - akinek a gyermekei az intézménybe jártak - szülőként mondott köszönetet az egyházi iskola több évtizedes nevelőmunkájáért.

Veres András püspök köszöntőjében kifejtette, az új, modern épület lehetőséget kínál arra is, hogy "ne csak a tudás és a lélek", hanem minden eszköz rendelkezésre álljon a gyermekek és a fiatalok neveléshez. A püspök megáldotta az új iskolát, és jelképesen átadta a kulcsokat az intézmény igazgatójának.

Englert Zsolt, az intézmény igazgatója az MTI kérdésére elmondta: a huszonnégy tantermes épületben 485 tanuló kezdi meg szeptemberben a tanulmányait. Az új intézményben nyolcosztályos gimnázium működik. Az iskolában 600-650 diák tanul majd.

Korábban két felújításra szoruló, régi épületben folyt a tanítás. Az új, több mint 8 ezer négyzetméter alapterületű épületben többek között szak- és normál tantermeket, 1350 négyzetméter alapterületű tornacsarnokot, laboratóriumokat alakítottak ki.

Forrás: http://www.hirado.hu/2015/08/11/atadtak-a-brenner-janos-iskolat-szombathelyen/?source=hirkereso