Vissza

Átadták az Audi Hungaria Iskola első ütemét

2015-09-22 Hírek

Átadták az Audi Hungaria Iskola első ütemét

Ötmilliárd forintos költséggel új iskolát épít az Audi Győrben. A modern iskolaközpont 2017-re nyeri el végső formáját, az első ütem elkészült, amelyet kedden avattak fel az iskola diákjainak és tanárainak jelenlétében. Az iskola egyedülálló Európában, az Audi ilyen létesítményt Győrön kívül sehol sem hozott létre – fogalmazott az ünnepségen Borkai Zsolt polgármester, aki szerint az Audi, a város és a magyar kormány együttgondolkodásának és együttes cselekvésének sok eredménye van a városban, a most átadott iskola is ezek közé tartozik. Elmondta, a város 300 millió forintos fejlesztéssel járult hozzá az új létesítményhez, amelynek átadása különös pillanat a város életében.

Dr. Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria Motor Kft. személyügyekért felelős ügyvezetője igazgatója arról beszélt a megnyitón, hogy a tudás és a képzés az Audi sikerének kulcsa, a vállalat egyik alappillére a jövő generációjának oktatása, ezért döntöttek úgy, sokat áldoznak arra, hogy Győrben az ország egyik legmodernebb iskolaközpontja jöjjön létre. Az Audi AG képviseletében Thomas Sigi vett részt az avatón. Győrt az Audi második hazájának nevezte, ahol felelősséget éreznek a társadalmi környezetért, ezért támogatnak oktatást, sportot, kultúrát.

Nyolcvankétezer munkavállalónk van világszerte, nincs azonban még olyan gyár, ahol ilyen iskola lenne – hangsúlyozta az Audi AG személyügyekért felelős igazgatótanácsi tagja, aki kiemelte azt is, a győri gyár szilárd alapokon áll és nélkülözhetetlen szerepet tölt be az anyavállalat életében. Dr. Thomas Sigi beszélt arról is, hogy 2018-ban piacra került a tisztán elektromos hajtású e-tron, amelynek fejlesztésében kulcsfontosságú szerepet szánnak a győri gyárnak.

A kormány képviseletében Czunyiné Bertalan Judit oktatásért felelős államtitkár A jövő Győrben épül szlogent úgy fordította le, a jövő az iskolában kezdődik, a jövő az iskolában épül. Az államtitkár elmondta, az iskolaközpont ötmilliárd forintos költségéhez a magyar állam és az unió 1,2 milliárd forinttal járult hozzá. Aki az iskolára épít, a jövőre épít – fogalmazott az államtitkár az Audi iskolát méltatva, s bejelentette azt is, hogy a szakmailag megalapozott terveket a kormány a jövőben is támogatja.

A bővítés első ütemében 2000 négyzetméternyi iskolaépületet újítottak fel, további 4400 négyzetméteren új oktatási épületet és sportlétesítményt építettek fel. A régi épület egy részét lebontották, a főépületet felújították és kibővítették. Mindezek mellett egy többfunkciós tornacsarnok, valamint egy új, 800 személy kiszolgálását lehetővé tevő, iskolakonyhával kiegészült menza áll a diákok rendelkezésére. A teljes bővítés eredményeként 44 oktatási helyiség fogja várni a tanulókat 9600 négyzetméter összterületen.

A most átadott első ütem után 2016-ig nyaráig elkészül a második ütem, az iskolaközpont végső formáját pedig 2017-ig nyeri el. Jelenleg 453 diákja van az Audi Hungaria Iskolának. Az intézmény 12 évfolyamra bővítése egészen az érettségiig a 2017-18-as tanévre zárul le. A teljes felfutás után 650 diák tanulhat a hipermodern iskolaközpontban.

Forrás: http://gyorplusz.hu/cikk/befejezodott_az_audi_hungaria_iskola_bovitesenek_elso_uteme.html