Vissza

Átadták az új szegedi nagybani piacot

2016-05-17 Hírek

Átadták az új szegedi nagybani piacot

Sok termelő kedden már az új szegedi nagybani piacon kezd. Pénteken tartották a 9 milliárdos magánberuházás hivatalos megnyitóját. Ezzel együtt megtelt a logisztikai központ, ahol 37 vállalkozás összesen 1000 új munkahelyet létesített.

Hivatalosan kedden nyit ki az új szegedi nagybani piac az 5-ös főút és az M43-as autópálya találkozásánál, a logisztikai központ területén. A balástyai Erdei Sándor és felesége kedden már az új helyén kezd. Azt mondták a pénteki megnyitón, hogy egy hónapra, próbaidőre váltottak bérletet, közvetlen a bejárat mellé. Újkrumplit hoznak, később szabadföldit, utána almapaprikát. Kedden, csütörtökön és talán vasárnap járnak majd. A termelő házaspár nagyon várta a nyitást. A dorozsmai nagybanin nem volt bérelt helyük, és mire bejutottak a szűk területre délelőtt 9 óra után, addigra a kereskedők rendre bevásároltak. Tetszik nekik, hogy fedett helyen lesznek és nem kell vízben állniuk, ha esik az eső.

A hivatalos ceremónián Lekeny Márk, a szegedi zöldség- és gyümölcsnagybani ügyvezető igazgatója bejelentette: mind az 1500 árusító hely elkelt. Ezzel a fogadtatás messze felülmúlta az elképzeléseiket. Juhász Tünde kormánymegbízott kiemelte, Magyarország és Európa egyik legmodernebb termelői nagybani piaca létesült. Hozzátette, a gazdaság élénkítésének elengedhetetlen feltétele, hogy csökkenjen a bürokrácia, kevesebb legyen vagy szűnjenek meg az lejárási díjak a vállalkozások számára. Ehhez várják a javaslatukat.

Az új komplexum 100 új munkahelyet létesített, és szerény becslések szerint is 150 milliós forint építmény- és iparűzési adót fizet majd be évente a városnak – mondta Botka László. A polgármester hozzátette, a 9 milliárd forintos magánberuházás az ország legnagyobbika, amelyhez semmiféle állami vagy uniós támogatást nem vettek igénybe. Azért, mert megalapozottan hiszik a beruházók, hogy megtérülő vállakozás lesz. Bejelentette azt is, hogy ezzel megtelt a tíz éve a repceföld helyén épült 43 hektáros logisztikai központ. Összesen 37 cég települt be 1000 új munkahellyel. Új ipari park is lesz: az 5-ös út másik oldalán 70 hektáron. Ehhez az önkormányzat járdákat, utakat épít.

B. Nagy László országgyűlési képviselő a zöldségfogyasztás élénkítéséről beszélt. Kormányzati kampány is támogatja majd, hogy a éves átlagos zöldségfogyasztás 75-ről 85 kilóra nőjön fejenként, a gyümölcsé pedig 39-ről 45-re. A jelenlegi uniós ciklusban a mezőgazdaság és élelmiszeripar támogatására 1300 milliárd forint áll rendelkezésre, aminek 80 százaléka jut a kis-, közép- és családi vállalkozásoknak. Kispál Ferenc, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke a 9 ezer megyei termelő, valamint a kereskedők és a tulajdonosok boldogulásában bízik.

Forrásmegjelölés:

http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/atadtak_az_uj_szegedi_nagybani_piacot_elkelt_mind_az_1500_arusito_hely/2474529/

http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/ma_nyit_ki_az_uj_nagybani_szegeden/2474777/