Vissza

Egymilliárdos energetikai fejlesztés a győri egyetemen

2013-05-14 Hírek

Egymilliárdos energetikai fejlesztés a győri egyetemen

Egymilliárdos energetikai fejlesztés a győri egyetemen

Egymilliárd forintos összértékű energetikai fejlesztés kezdődik május végén a győri Széchenyi István Egyetemen.

Az intézmény A-B-C-D jelű tanulmányi épületei a Környezet és Energia Operatív Program keretében újulnak meg: az épület hőszigetelt, új nyílászárókkal és tetőszerkezettel, napelemekkel és árnyékoló szerkezettel felszerelt lesz. Az új szigetelésnek köszönhetően az épületek új külső megjelenést is kapnak azon túl, hogy energetikailag megtérülést hoz a beruházás a napelemeknek köszönhetően - mondta a vállalkozói szerződés aláírási ünnepségén Lipi László projektvezető.

Peresztegi Imre, a kivitelezői pályázat egyik nyertese, ZÁÉV Építőipari Zrt. vezérigazgatója közölte: 400 nap áll rendelkezésükre a megvalósításra, "ez teljesíthető", sőt, ennél előbb szeretnék befejezni a fejlesztést. Tóth Csaba, a másik kivitelező West Hungária Bau Kft. ügyvezető igazgatója megjegyezte: "Győri cégként öröm számunkra, ha a győri egyetem tovább szépül". Szekeres Tamás, az egyetem rektora a korszerű energetika megvalósulása mellett azt emelte ki, hogy az épületek déli oldalára kerülő árnyékoló szerkezeteknek köszönhetően az oktatók jobb munkakörülmények közé kerülnek, amely hozzájárulhat a munka jobb minőségéhez. Szerinte "ez a legjobb eredmény, amit elérhetünk egy fejlesztéssel".

A beruházás az elnyert Európai Uniós és kormányzati támogatás mellett mintegy 40 millió forintos egyetemi önrészből és százmilliós saját forrásból valósul meg. A szerződés aláírását követően szerdán megkezdődnek az egyeztetések, május végén pedig a munkálatok. A fejlesztés várhatóan 2014 júniusában készül el. A programról június elején egyetemi és lakossági fórumon tájékoztatják az intézmény munkatársait és a környék lakóit.

Forrás: www.kisalfold.hu