Emlékkönyvet jelentettünk meg az egyik legnagyobb győri festőről

2017.04.18.

A WHB támogatásával monográfia jelent meg az egyik legnagyobb győri festőművész, Cziráki Lajos munkásságáról.

 

A Cziráki 100 című emlékkönyvet a művész születésének 100. évfordulójának alkalmából mutatták be, 2017.április 18-án kedden.

 

A művész festményeiből és grafikáiból rendezett nagyszabású kiállítás zárórendezvényén debütált az életmű katalógus. A győri alkotó emlékkiállítására a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumban került sor. A múzeumban őrzött, valamint győri és más magyar magángyűjtők képeiből összeállított, eddig együtt soha nem látott tárlat rendkívül népszerű volt, több mint kétezer érdeklődőt vonzott – árulta el Grászli Bernadett, a múzeum igazgatója és hangsúlyozta: jelen kötet egy olyan kuriózum, mely az eddig megjelent legteljesebb és legszebben kivitelezett monográfia Cziráki műveiből.

 

Az ünnepélyes könyvbemutatón jelen volt Cziráki Lajosné is, aki személyes emlékeivel gazdagította a kötetet. Kifejtette, hogy a cél a művek megismertetésén túl az is volt, hogy az olvasó bepillantást nyerjen a művész hétköznapjaiba.

 

Cziráki Lajos művészete túlnőtt a magyar határokon; képei földre borulások, imák, s egy-egy részletük még sok-sok év után is képes meglepetést okozni. 

Emlékkönyvet jelentettünk meg az egyik legnagyobb győri festőrőlEmlékkönyvet jelentettünk meg az egyik legnagyobb győri festőrőlEmlékkönyvet jelentettünk meg az egyik legnagyobb győri festőről
vissza a hírekhez
Emlékkönyvet jelentettünk meg az egyik legnagyobb győri festőről