Vissza

Júniusban projektigazgatónk, Geszler Norbert a Hónap Mérnöke

2019-06-27 Hírek

Júniusban projektigazgatónk, Geszler Norbert a Hónap Mérnöke

Geszler Norbert 2007 óta dolgozik a West Hungária Bau Kft.-nél, ahol a szamárlétrát végigjárva ma már projektigazgatóként összekötő láncszem a megrendelő és az alvállalkozó között. A hónap mérnökével a pozíció nehézségeiről és szépségeiről, illetve az építőipart ma jellemző kihívásokról beszélgettünk.

Geszler Norbert, a West Hungária Bau Kft. projektigazgatója 2002-ben végzett a győri Széchenyi István Egyetemen építészmérnökként és jelenleg is Győrben él. Már az egyetemi évek alatt elkezdett dolgozni az építőiparban: a nyári gyakorlat idején munkahelyi mérnökként, majd a diploma megszerzése után a kivitelezés területén helyezkedett el.

Az egyetemi évek alatt elsajátította a tervezés alapjait és a papíralapú tervek értelmezését, de már akkor tudta, nem a tervezőasztal mögött ülve szeretne részt venni a projektekben, inkább a megvalósítási oldalt választaná. „Motiváló végig kísérni egy projektet úgy, hogy a kezdetektől a befejezésig ott lehet az ember” – válaszolta arra kérdésre, miért éppen a kivitelezői oldal mellett köteleződött el.

Manapság a határidő a legnagyobb kihívás

Geszler Norbert a WHB-nál végigjárta a szamárlétrát, ahol munkahelyi mérnökből először létesítményfelelős, majd létesítményfelelősből projektigazgató lett. Ezekkel az előrelépésekkel a feladat-, szerep- és felelősségkörök is változtak.

Szakmájában és pozíciójában kihívásként tekint arra, hogy összekötő láncszemként meg kell találnia az arany középutat a megrendelő és az alvállalkozók között. Minden projekt egy újabb kihívást jelent, ahol meg kell tudni ugrani az újabb megrendelői elvárásokat és eleget kell tenni a projekt speciális feltételeinek is. A legnagyobb kihívásnak mindazonáltal valamennyi projektnél a határidőt tartja, és megjegyzi, hogy a megrendelők egyre inkább irreális határidőket támasztanak.

A jól kommunikálás a jó együttműködés alapja

Arról kérdezve, hogy mi a pályán elért sikerének a titka, megjegyzi, hogy ehhez az egyik kulcs ebben a szakmában a jó együttműködés kialakítása.  „Úgy gondolom, hogy ezen alapszik az egész sikeresség, hogy az a fajta együttműködés meglegyen, amit mindhárom fél elvár egymástól.” Saját erényei közt említi a jó emberismeretet, ami alkalmassá teszi arra, hogy megtalálja az arany középutat a megrendelő és az alvállalkozó között.

Egyik legnagyobb erősségének tartja, hogy próbál mindig jó kapcsolatot kialakítani a megrendelővel és a visszajelzések azt igazolják, hogy ez sikerülni is szokott. Lényeges pontja a hatékony együttműködésnek, hogy az milyen formában és hangnemben történik – ez a megrendelői és az alvállalkozói oldalra is érvényes. Mint mondja: „Mindig arra törekszem, hogy szót értsek az emberekkel és hatékonyan együttműködve tudjuk megvalósítani azt, amire vállalkoztunk.”

Legnagyobb szakmai értéknek egyrészt a megfelelő kommunikációt és a jó kapcsolat ápolását tartja, másrészt pedig a szakkivitelezők megtalálásának és megtartásának fontosságát hangsúlyozta.

Kulcsfontosságú megtalálni az utánpótlás útját

Az építőipar mai helyzetéről beszélgetve felmerül, hogy miért jó és érdemes ebben a szakmában dolgozni. Itt elsősorban a folyamatosan jelenlévő innovációt említi meg, ugyanis az építőiparra a folyamatos fejlődés a jellemző mind az új építőanyagokat, mind az újabb technológiákat tekintve. 

A jövő egyik, ha nem a legfontosabb feladata az utánpótlás biztosítása, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a mostanihoz hasonló léptékekben és volumenekben lehessen gondolkodni. Kiemeli a szakirányú képesítések fontosságát, azok támogatását, de – mint mondja – a legnagyobb problémát az jelenti, a fiatalokból hiányzik az akarat, hogy ilyen irányú szakképesítést szerezzenek és az építőiparban helyezkedjenek el.

Érezhetően hígul az alvállalkozói kör, ami azt hozza magával, hogy egyre nehezebb megtalálni a megfelelő szaktudást egy-egy projekt kivitelezéséhez. Ez mindenképp csak a megfelelő utánpótlás biztosításával kerülhető el, vagy fordítható vissza, amit jól mutat a WHB azon törekvése is, hogy a hónap elején Münchenben részt vettek az első alkalommal megrendezett Építőipari Hazahívó börzén, amelyet abból a célból tartottak meg, hogy a külföldön lévő magyar építőipari szakembereket és munkásokat hazainvitáljon.

Az interjú zárásaként a Hónap Mérnöke elengedhetetlennek tartja megjegyezni, hogy bár nagyon megtisztelő ez a díj, az elismerés az egész mögötte álló csapatot illeti meg. Végszóként pedig a családja támogatását hangsúlyozza meghatározó tényezőként.

A teljes interjút a magyarepitok.hu oldalon lehet elolvasni.