Ilyen lesz a megújult Audi-iskola Győrben

2014.11.09.

Újjávarázsolják a Bácsai úti Audi Hungaria Iskolát. A régi épületek egy részét lebontják, a főépületet felújítják és kibővítik. Felhúznak egy többfunkciós csarnokot is, a pénzből futja új menzára és konyhára is. A bővítés eredményeként 45 osztályterem várja a diákokat 9600 négyzetméteren. A kivitelezést pályázat útján a West Hungária Bau Kft. és a Merkbau Kft. W-M Konzorcium nyerte el.

Az intézmény fenntartójával, a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja Intézményfenntartó és Működtető Közalapítvánnyal augusztusban írta alá a konzorcium az egymilliárd forint értékű szerződést, a műszaki átadás tervezett időpontja a következő év júliusa – nyilatkozta hetilapunknak Lukács Zsanett, a West Hungária Bau Kft. szóvivője, aki elmondta azt is, minden a terveknek megfelelően alakul. A bontási munkákon túlvannak, csakúgy mint az alapozáson, november elején pedig megérkeznek az első pillérek is.

Az építési beruházás egy meglévő iskolaépület egyik oktatási szárnyának átalakítását és emeletráépítését, valamint bővítmény hozzáépítését tartalmazza – tudtuk meg Lukács Zsanettől. Mindez azt jelenti, hogy a meglevő iskolaépület mellé egy vadonatúj szárnyat is felhúznak, amely közvetlen összeköttetésben áll a főépülettel. Ugyancsak épül egy új tornaterem is.

Tovább a teljes cikkhez

vissza a hírekhez
Ilyen lesz a megújult Audi-iskola Győrben