Vissza

Átadták a pesti belváros egyik meghatározó terét

2019-08-26 Hírek

Átadták a pesti belváros egyik meghatározó terét

Budapesten hétfőn koradélután átadták az átépített József Nádor teret. A tér alá épített mélygarázst a West Hungária Bau Kft. kivitelezte, míg a felszínre kerülő új tér a Penta Kft. munkájának köszönhetően készült el. A háromszintes mélygarázs projektje 2016 márciusában indult el, míg az új közteret tavaly májusban kezdték el építeni.

Két és félméter földréteg a garázs felett

A háromszintes, 525 férőhelyes, akadálymentesített mélygarázsban kerékpárok tárolására is lehetőség lesz, valamint az elektromos gépjárművek is saját, töltőállomással felszerelt parkolóhelyet kaptak. Emellett egy autómosó is kialakításra került.

A mélygarázs földmunkái során mintegy 75 ezer köbméter talajt termeltek ki, a legfelső szintet 2,5 méteres földréteggel fedték le, hogy az odatelepített növényzetnek kedvező feltételeket teremtsenek.

Életfa és egyedi mintázatok

A projekt második felében a tér teljes felülete megújult, összesen mintegy 9800 négyzetméteren. Az épület melletti járdák, az autók által használt utak, valamint a tér díszeként szolgáló szobor közvetlen környezete is egyedi módon alakult át.

A díszkutak közelében található zöldfelületet északon egy Herendi-életfával, délen pedig egy Zsolnay Herkules-fürdő másolattal díszítették. A két látványelemhez gyalogos sétányok vezetnek, és szintén egyedi minták veszik őket körül a térköveken - írja a Magyar Építők magazin.