Vissza

Lerakták az új Bozsik Stadion alapkövét

2019-03-22 Hírek

Lerakták az új Bozsik Stadion alapkövét

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és George F. Hemingway, a Budapest Honvéd labdarúgócsapat tulajdonosa csütörtök délben lerakta az új Bozsik Stadion alapkövét. Szabó Tünde beszédében úgy fogalmazott: az új létesítmény nemcsak a kerületnek, a fővárosnak és az országnak lesz fontos része, hanem a dél-pesti régiónak is.

"A sportág történetének kiemelkedő földdarabján kezdődik most el az új stadion építése, hiszen a névadó Bozsik József, valamint Puskás Ferenc innen indult el a világhírnév felé, és hagytak maguk után egészen rendkívüli örökséget. Kezdődjék a munka, folytatódjon a történelem" - mondta Szabó Tünde.

George F. Hemingway hangsúlyozta: az új stadion műszaki átadására 2020. június 12-én kerül majd sor.

"Besorolása alapján csak Bajnokok Ligája-döntőt nem tudunk majd rendezni benne, azon kívül azonban mindent" - közölte.

Az új Bozsik Stadion az UEFA 4-es, valamint az MLSZ I. osztály A kategóriába kerül. A lelátórész 8200 néző befogadására lesz alkalmas, a főépületet háromemeletesre tervezték, a korszerű pályavilágítási-rendszer pedig HD-minőségű közvetítéseket tesz majd lehetővé. A klubtulajdonos megemlítette a kivitelező Pharos 95 Sportpályaépítő Kft.-t, valamint a West Hungária Bau Kft-t. A csütörtöki eseményen mintegy 250-en jelentek meg, ott volt Gajda Péter, a XIX. kerület polgármestere, Bozsik Péter, a stadion névadójának fia, valamint a kispestiek jelenlegi felnőtt csapatának tagjai, akadémistái, illetve egykori kiválóságai közül többen.

Az ünnepségen Paár Attila tulajdonos, ügyvezető, Dénes Balázs ügyvezető, műszaki igazgató, Magony Györgyi műszaki előkészítő, Mészáros György projektigazgató, Boros Bálint építésvezető, valamint Pál Lajos gépész létesítményfelelős is részt vett.