Rekonstrukció a szegedi Fogadalmi templom épületében
2016-03-18 Hírek
Ezek a „belépési pontok” gyakorta a progresszív kortárs építészet eszközrendszerét hasznosítják. Így történt Szegeden is, a Fogadalmi templom, azaz a Dóm 2,2 milliárd forintból zajló, nemrégiben befejezett turisztikai célú rehabilitációjával is. A kortárs építészetkritika-írás kötelező feladványa annak dokumentálása, miképpen is működik a tervező érvényes és hiteles szerepfelfogása a tervezői praxis során, egy-egy konkrét projekt tervezése kapcsán. Ha az építész szereprepertoárja kellően széles vagy éppen nyitott rendszerű, akkor esély mutatkozik arra, hogy a rész-feladatok megoldása során jó kérdéseket tegyen fel magának, majd jó válaszokat képes ezekre adni. Egy százéves, erősen historikus felfogásban épített szakrális műemléken történő beavatkozás esetén ennek a szerepfelfogásnak a tisztasága, szilárd belső logikája stratégiai kérdéssé válik.
A szegedi Fogadalmi templom évtizedes (1883-1930) építéstörténete, Schulek Frigyes majd Foerk Ernő tervei alapján, talán jól ismert olvasóink előtt. Ehelyütt mellőzük a kötelezőt, mint ahogyan a Rerrich Béla építész tervei alapján 1929-32 között felépült Dóm tér részletes bemutatását szintén kikerüljük, és itt csak éppen megemlítjük a kompozíció harmadik elemét, a 12. században épült, csonkán is lenyűgöző Dömötör-tornyot is.
Fontosabb megértetni és bemutatni az olvasók számára azt a logikát, ami átlátja az épület-együttes stiláris és időbeli rétegzettségének szerkezetét. Pontosabban azt, hogy az egymásra rakodó rétegek a szó Umberto Eco-i értelmében „nyitott művet” eredményeztek. Ebből az következik, hogy az alkotók az elmúlt két évben a templom rekonstrukcióján, funkcionális bővítésén, „turisztikai célú megújításán”, „megtisztításán”, „átrendezésén” dolgoztak, bátran élhettek a kortárs alkotó szerepfelfogásával. Bátran használhatták azt az építészeti nyelvet, ami egyazon szinten mozoghat a műemlékes szemlélettel. Úgy viszonyulhattak a meglévőhöz, mint Foerkék a középkorihoz, vagy mint Rerrich a neo-román nemzeti romantikus historizáláshoz, vagy - ad abszurdum -, a nyári Szabadtéri Játékok paravánépítészete mindezekhez. Szabadon, kortárs építészként értelmezhették újra viszonyukat a meglévő épültekkel és a téri szituációkkal. Minden ponton kortárs építészként, a kortárs építészet narratív keretében mozogva végezhették el a feladatot.
Meglátásom szerint a fentiekben leírtakból, illetve a szerkezeti adottságokból fakad az, hogy Guntheréknek sikerült a múlt-jelen dichotómiájából, az időbeliségből kiszakítaniuk a Dóm historizáló tömbjét. Megszüntették azt az „időberagadtságát”, amit a historizmus kódolt az eredeti épületbe. A rekonstrukció metszeti rajzán látható, hogy az altemplom vaskos pillérvázára emelt fő tömeg úgy lebeg az új bejá- rati zóna, a lépcsőtér, a fogadótér, illetve az éteri derengésű boltívek felett, mintha valami felhőpaplanon nyugodna.
Az egykor vakolatlan, koszos téglafalú raktárként használt altemplom kitisztítása, illetve a szimmetrikus, valamint diagonális térsorokat szervező tengelyek feltárása, ez a geometriai pontosság csak fokozza a lebegés érzését. Majd a tengelyekből szerkesztett geometria mintegy kortárs ornamentikává, belső, lényegi, szerkezeti „dekorációvá” is átlényegül. Ennek az épületrekonstrukciónak ugyanis az egyik kulcseleme az, hogy az összes épített dimenzióban képes legyen az építész megérteni a díszítés/dekoráció, illetve az ornamens mintázata közötti lényegi különbséget.
Olvasd tovább...
Forrás: Innen letöltheted!
