Sporttal az elfogadásért - 21. Máltai Sportnap Győrben

2018.10.24.

Az elfogadás jegyében, idén 21. alkalommal rendezték meg Győrben a Fogyatékossággal Élők Sportnapját. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat  célja a sportnappal, hogy a játék, a sport öröme, a közösség ereje segítse a fogyatékkal élőket, az ép résztvevők pedig közelebbről is megismerjék a sérült fiatalokat, így mindkét oldalról elősegítsék a befogadást, és bontsák az előítélet falait.

Minden egyes nap ajándék – mondta Kozma Imre atya a sportnap megnyitóján a győri olimpiai sportparkban, és bíztatta a résztvevőket, hogy lépjenek közel egymáshoz, legyenek jelen egymás életében.  A megnyitón beszédet mondott Borkai Zsolt, Győr polgármestere és Széles Csongor az EMMI főosztályvezető-helyettese is. Dr. Báthy Andrásné a Máltai Szeretetszolgálat Nyugat-Magyarországi régiójának ügyvezetője elmondta, a versenyző csapatok egész évben készülnek erre a napra, várják a találkozást, hiszen ilyenkor nem csak a sportolás és a győzelem a fontos, hanem az is, hogy régi barátokkal találkozhatnak. A regionális vezető hangsúlyozta, az önkéntesek, akik segítenek a sportnap megszervezésében és lebonyolításában hazaviszik a fogyatékkal élő fiatalokkal együtt töltött nap élményét, tapasztalatokat szereznek, és ezáltal segítenek a környezetüknek is jobban elfogadni és befogadni a fogyatékkal élő embereket.

Sporttal az elfogadásért - 21. Máltai Sportnap GyőrbenSporttal az elfogadásért - 21. Máltai Sportnap GyőrbenSporttal az elfogadásért - 21. Máltai Sportnap GyőrbenSporttal az elfogadásért - 21. Máltai Sportnap Győrben
vissza a hírekhez
Sporttal az elfogadásért - 21. Máltai Sportnap Győrben