Vissza

Szent Gellért ünnepére befejeződik a szegedi dóm felújítása

2015-06-08 Hírek

Szent Gellért ünnepére befejeződik a szegedi dóm felújítása

Újabb forrásokat nyertek a mintegy 2,1 milliárd forint mellé, most további 120 millió forintot fordíthatnak a székesegyház külső felületeinek rekonstrukciójára.

Tavaly nyáron kezdődött meg a fogadalmi templom felújítása, akkor arról számoltunk be, hogy 2015. május végére befejeződik a kivitelezés, ám még jelenleg is zajlanak a munkálatok. A dóm-projekt vezetője, Kozma Gábor arról tájékoztatott, hogy megfelelő ütemben haladt a mintegy 2,1 milliárd forintos beruházás, azonban egy újabb sikeres pályázat miatt átütemezték. „Ennél optimálisabb lehetőség nincs is, hogy egy beruházás közben adódik újabb anyagi forrás, vagyis nem újra kell kezdeni a munkálatokat, hanem ki lehet egészíteni azokat. A közbeszerzési eljárás most zajlott le, és annak érdekében, hogy egyszerre valósuljon meg a két projekt, módosítottuk az eredeti támogatási szerződésünket” – mondta el kérdésünkre a Gál Ferenc Főiskola rektora.

Kozma hozzátette, igaz a 2,1 milliárd forint nagy összeg, de a 85 éve elkészült székesegyház hatalmas épület, a korszerűsítésre, a sérülések kijavítására ennél több pénzt is el lehet költeni. A projekt részét képezik többek között infrastrukturális felújítások, a baldachinos oltár áthelyezése és a belső templomtér megújulása, az altemplomban a látogatóközpont kialakítása mellett a külső sérült tégla- és a kőfelületek javítása, megújul továbbá a Dóm tér U alakú épületegyüttesének bal oldali árkádsora, és a Nemzeti Panteonban ott található szobrok is. A turisztikai pályázat jóvoltából mobil applikáció segítségével is bejárható lesz a dóm és a székesegyház olyan különleges épületrészei is látogathatóvá válnak a turisták számára, mint a kupolakerengő, a fedélszék, vagy a különleges térélményt nyújtó trifórium, vagyis a főhajóban az árkádívek felett végigfutó alacsony, nyitott folyosó. A Dömötör-torony is megnyílik a látogatók számára, a megmentett és bemutatható állapotban konzervált Aba-Novák Vilmos freskókkal, az eredeti keresztelőkút visszaállításával.

Reagálva arra a pletykára, hogy a kivitelezés során megdőlt a dóm egyik tornya, Kozma Gábor elmondta, ő is hallotta a szóbeszédet. „Minden nagy épületen vannak repedések, így mi is figyeltük ezeket és a mozgásokat a munkálatok során, de szerencsére ugyanazzal a stabilitással áll a székesegyház, mint korábban. Sőt, megerősítést kapott maga a dóm, hiszen az altemplomban a látogatóközpont kialakításával a szerkezeti stabilitás is nőtt” – részletezte.

Kozma Gábortól megtudtuk, a most elnyert mintegy 120 millió forintból elsősorban külső rekonstrukciós munkálatokat végeznek, a főkapu homlokzatán a mozaik és festett kőtégla felületek restaurálása valósul meg. „Az egymás mellett párhuzamosan zajló két projekt szeptember második felére fejeződik be, a Szent Gellért Hét idejére” – tájékoztatott Kozma Gábor, a projekt vezetője, vagyis az egyházmegye védőszentjének ünnepére átadják a híveknek és a nagyközönségnek a kívül-belül megújult székesegyházat.