Vissza

Hidegkuti Nándor Stadion

2015-11-16 Új projektek

Hidegkuti Nándor Stadion
Kezdődhet az építkezés, 2016. szeptember 21-én nyitómeccs lesz. A Magyar Testgyakrolók Köre Budapest és a Z-W MTK Konzorcium {melyet alkotnak: ZÁÉV Építőipari Zrt. és a West Hungária Bau Kft.) képviselői aláírták az Új Hidegkuti Nándor Stadion kivitelezésére vonatkozó szerződést.
 
Az eseményen dr. Deutsch Tamás, a Magyar Testgyakorlók Köre Budapest elnöke elmondta:
– Régi szerelem ez köztem és a stadion között. 1972-ben jártam előszőr a pályán. Nagy öröm számomra, hogy ezen az ünnepélyes eseményen a győztes konzorcium vezetőivel aláírhatom a tervezési és kivitelezési szerződést. 
Az MTK Budapest elnöke fontosnak tartotta megemlíteni, nem akartak kapkodni az előkészületeket illetően, ezért szántak rá elegendő időt, de az igazán látványos munka most indul, amikor a semmiből megvalósul az Új Hidegkuti Nándor Stadion. A megnyitóünnepségen – 2015. szeptember 21.-én – az MTK Budapest a portugál Sporting Lisszabont látja vendégül.
– Sok ember dolgozott azért, hogy ez a mai aláírás megvalósulhat, köszönet érte – zárta gondolatait az elnök.
 
Az Új Hidegkuti Nándor Stadion tervezési és építési munkáit végző vállalkozó kiválasztására 2015. június 27-én jelent meg az Európai Unió Hivatalos Lapjában a nyílt, nemzetközi közbeszerzési pályázat felhívása. A pályázati felhívás alapját a stadion hatóságok által jóváhagyott engedélyezési terve, valamint a beruházó MTK Budapest sportegyesület által összeállított több mint 400 oldalas műszaki követelményrendszer képezte.
A nyílt nemzetközi közbeszerzési eljárás dokumentációját hét gazdálkodó szervezet kérte ki.
 
Forrás: http://mtkbudapest.hu/hirek/alairtak-video-galeria