Országos csúcs és címvédés – Versennyel majálisoztak a legerősebbek

2019.05.15.

Míg másoknak a kikapcsolódásról, az ország legerősebbjeinek versenyről szólt a május 1-je. Az országos bajnokságot – a tavalyi évhez hasonlóan – ismét Győrben rendezték és bár az eső esett, címvédés és új országos csúcs is született. Utóbbit bödönpakolásban állította be Molnár Zsolt, akit a száz kilónál is nehezebb hatalmas súlyok felpakolása közben az erős szél hátráltatott.

A finálé igazán izgalmasra sikeredett, az utolsó szám előtt hat versenyző is esélyes volt a végső győzelemre, ám végül a WHB Csopoert által támogatitt tavalyi bajnok, Juhász Péter állhatott a dobogó legfelső fokára.

„Gratulálok, Bajnok! Ez szép munka volt! És gratulálok minden versenyzőnek, azt hiszem minden idők legizgalmasabb OB döntője volt! Külön köszönet a szépszámú és lelkes közönségnek, akik ilyen nagyszerű hangulatot teremtettek!” – írta az esemény után a facebookon Darázs Ádám, a verseny főszervezője. 

vissza a hírekhez
Országos csúcs és címvédés – Versennyel majálisoztak a legerősebbek