2025-01-29 Hírek
Véget ért egy újabb év, ilyenkor szoktunk számot vetni, hogy mi is történt velünk az elmúlt 365 napban.
Nagyon nehéz évek vannak az építőipar mögött és 2024 még az előző évekhez képest is nehezebb volt. A negatív gazdasági környezet nem csak hazánkban, de az egész világon kihívás elé állít bennünket, különösen, hogy az elmúlt évek nehézségei – pl. az orosz-ukrán háború okozta változó gazdasági környezet - továbbra is fennállnak, a megemelkedett árak, a szakember hiány jelenleg is kihatással vannak az építőipar szinte minden területére.
Meglátásom szerint 2025 első féléve még nehezebb lesz és biztos időbe fog telni, amíg a negatív hangulatot magunk mögött hagyjuk, de az év második felében – év végén talán már bekövetkezik a fordulat.
Egy ilyen, nehézségekkel terhelt gazdasági környezetben óriási felelősség hárul egy közel 1300 főt foglalkoztató vállalatcsoport vezetésére. Folyamatosan figyelve és elemezve a gazdasági mutatók alakulását, a hazai és nemzetközi gazdasági környezetet és a piaci trendeket, olyan stratégiai döntéseket kell meghozni kellő időben, melyek biztosítják, hogy a cégcsoport cégei minél hatékonyabban tudjanak megfelelni a kihívásoknak.
A WEST HUNGÁRIA BAU Kft.-nél már 2024-ben elkezdtük, de 2025-ben kulcsfontosságú stratégia elem a szemléletváltás. Meg kell érteni mindenkinek – és itt most a fizikai munkásoktól kezdve, az irodai adminisztrációs munkatársakon át egészen vezetőségig, mindenkire gondolok -, hogy egészen más szemléletre van szükség, mint korábban.
Az állami beruházások számának csökkenésével arányosan éleződött ki a versenyhelyzet az építőiparban, a nagy építőipari cégeknél az állami megrendelésekről a piaci munkákra – például az országba érkezett külföldi befektetések mentén elkezdődött beruházásokra – terelődik a hangsúly, az utóbbi 1-2 évben az építőipari GDP jelentős hányadát a fent említett, külföldi cégeket vonzó ipari beruházások teszik ki, és ezeknél a piaci munkáknál a magyar, illetve a kínai, török és egyéb külföldi cégek jelenléte miatt csak egy nagyon jól kidolgozott stratégiával lehet belépni az versenybe. Igaz ez az állami beruházások esetében is, ott is hasonló versenyt tapasztalunk, miután jóval kevesebb munkára tudnak jelentkezni a hazai ágazat cégei.
Ebben a versenyben csak úgy tudunk hatékonyan és sikeresen részt venni, ha minden szempontból – szakmai felkészültség, gyorsaság, ár, rugalmasság – alkalmazkodunk a megrendelői igényekhez és a megváltozott piaci körülményekhez.
A szemléletváltáson túl a sikeres fennmaradás és fejlődés két nagyon fontos eleme a digitalizáció és a szakemberképzés. Ezekre már eddig is nagy figyelmet szenteltünk, de a 2025-ben még hangsúlyosabbak lesznek a WHB Group életében.
Már évekkel ezelőtt elindítottuk a generálkivitelezés komplex BIM-rendszerű, hazánkban akkor még gyerekcipőben járó digitalizációját, mert ez és az AI által kínált, jelenleg még beláthatatlan lehetőségek jelentik a jövőt. Persze ez egy hosszú távú folyamat, de épp emiatt fontos, hogy mi is folyamatosan változzunk és igazodjunk a külső változásokhoz. Sokszor elmondtam már, hogy ugyan jómagam még a „hagyományos” építőipari megoldásokon nevelkedtem, mégis ámulattal figyelem a fiatalokat – köztük a saját gyermekeimet is -, hogy milyen természetességgel kezelik a digitális eszközöket, legyen szó akár szórakozásról, tanulásról, munkáról. Ez a jövő és nekünk meg kell tanulnunk ehhez alkalmazkodni, fejlődni és ami a legfontosabb befogadni az újdonságokat. Természetesen ehhez szükség van arra, hogy rászánjuk az időt és az energiát az oktatásra is, hogy a munkatársaink közül minél többen tanulják meg használni ezeket az eszközöket, rendszereket.
S ha már oktatás, nekem nagyon régóta vesszőparipám a szakember képzés. Az építőipari munkaerőpiacot évek óta erősen sújtja a munkaerő elvándorlása, a munkaerő elöregedése, a generációváltás nehézségei, az iskolarendszerből kikerülő szakemberek alacsony száma.
A WEST HUNGÁRIA BAU Kft. számára kiemelkedően fontos a jövő generációjának minőségi oktatása, elkötelezett hívei vagyunk annak, hogy megragadjunk minden lehetőséget, aminek segítségével a diákok a megfelelő tudásanyagot sajátíthatják el.
Évtizedes jó kapcsolat fűzi bennünket a győri SZC Hild József Építőipari Technikumhoz és a Széchenyi István Egyetemhez. Az anyagi támogatások és a nyári gyakornok programok mellett a jövő építőipari szakembereinek képzéséhez is hozzájárulunk az Építőipari Regionális Képzőközpont keretein belül, duális képzés formájában.
A duális képzés lényege, hogy a diákok elméleti oktatásukat középfokú intézményben, a gyakorlati, illetve gyakorlat szemléletű elméleti képzésüket – azon belül felkészítve a XXI. század digitális tudás-követelményeire – a WHB Group cégei által létrehozott képzési intézményben végzik. Kiemelt célunk, hogy az építőipari szakmát tanuló diákok az általunk szervezett duális képzésben vegyenek részt és a Győri SZC Hild József Építőipari Technikum oktatói, valamint képzett kollégáink segítségével megismerjék az építőipari termékek legújabb fejlesztéseit, modern és szakszerű kivitelezési megoldásait.
Hogy egy kicsit kitérjek a 2024-es évben elért eredményekre is, természetesen büszke vagyok rá, hogy ebben a cseppet sem könnyű gazdasági helyzetben is képesek voltunk és vagyunk talpon maradni, folyamatosan fejlődni és számos hazai projektünk miatt is büszkén húzhatjuk ki magunkat.
A műemlékvédelem:
WHB - Átfogó beruházássorozat zárult le Békés barokk ékkövének újjászületésével
WHB - Évszázados műemléképületek is megújultak a győri egyetemi fejlesztésben
az oktatás:
WHB - Egyetemtől a diáknegyedig: országszerte felpörögtek a WHB kivitelezései
WHB - Átadták az utóbbi évek legnagyobb és legösszetettebb hazai oktatási beruházását - fotók
a tudomány:
WHB - Könyvet formáló, egyedülálló épülettel gazdagodott a nemzeti könyvtárunk
a sport:
WHB - Egyedülálló projektelemekkel épült meg a magyar kajak-kenu fellegvára - fotók
és az ipar:
WHB - Így tud meghatározóvá válni egy magyar cég egy külföldi óriásberuházásban
WHB - Jó ütemben halad a debreceni CATL-gyár csarnokának kivitelezésével a WEST HUNGÁRIA BAU Kft.
területein egyaránt számos sikeres projekten dolgoztunk, dolgozunk.
Fontosnak tartom megjegyezni, hogy egy cég sikerességéhez az is nagyban hozzájárul, hogy a megszerzett tőkét visszaforgassa, ezért a WHB életében is nagy hangsúlyt kapnak a saját beruházások. Az építőipar a jelen és a jövő gazdasági motorja és ezt a motort bizony működtetni kell:
WHB - Ötszáz lakásos lakópark épül Pakson
WHB - Videón, ahogy épül a Léna
A szállodaipar és az ingatlanfejlesztés továbbra is fontos mérföldkő a cégcsoport életében és ezeket a területeket a jövőben is kiemelten kezeljük majd. Turisztikai jellegű befektetéseink száma évről – évre nő, ide tartozik a győri ETO Park Hotel és ETO Park Élményközpont, a keszthelyi Helikon Hotel és a budapesti Alice Hotel.
WHB - Teljesen újjászületett a győri futballstadion élményközpontja - fotók
Fentiek mellett pedig 2025. első negyedévének a végén nyílik meg Pakson egy modern szálloda- és iroda komplexum a Hotel Energy**** Superior és Irodaház.
Természetesen a WHB Csoport eddig elért eredményeinek eléréséhez elsősorban azok az alapvető értékeink járultak hozzá, melyek nem csak az egész vállalatcsoportot, hanem minden egyes munkavállalót is jellemeznek. Minden munkatársunk a maga területén kimagasló szakmai tudással rendelkezik, profi mérnök csapat, magasan képzett kivitelezői csapat és elkötelezett, a projekteket a háttérből támogató osztályok biztosítják a folyamatos fejlődést, a stabilitást és az állandó magas minőséget.
WHB - Akinek a pályája végig követte az egyik legnagyobb magyar építőipari cég fejlődését
WHB - Kiemelkedni a versenytársak közül – így működik a marketing egy vezető építőipari cégnél
WHB - A Hónap Mérnöke tudja a nyerő receptet az egyre élesedő építőipari versenyben
Folyamatosan azon dolgozunk, hogy az értékeinket meg tudjuk őrizni, hogy a célkitűzéseinket a jövőben is tudjuk folytatni és továbbra is közösen alkothassunk maradandót.
Paár Attila
alapító – tulajdonos, ügyvezető