A győri Waldorf iskolának megújult 6. osztályos tanterme

2016.08.29.
Közel egy hónapos munkálatok után hétfőn adták át a felújítást adományként végző WHB képviselői a győri Waldorf iskolának a megújult 6. osztályos tantermet. A falak új színt kaptak, a régi szalagparketta helyére új PVC burkolat került, valamint a vizesblokk részleges felújítása is megtörtént. Az ablakkeretek felújítása mellett új függönyök is díszítik a tantermet. Több tároló szekrényt, valamint egy projektort is elhelyeztek a helyiségben, amely nagyban segíti a gyermekek tanulását, a gyorsabb információbefogadást és az információ tartósabb rögzülését.
 
Szikszai-Lukács Zsanett, a WHB sajtó szóvivője az átadón kiemelte: „Ahhoz, hogy maradandót alkossunk, elengedhetetlen a tehetségek felkarolása, nevelésük támogatása, ehhez azonban rendezett, fejlett iskolai körülmények is kellenek, ezért döntöttünk úgy, hogy felújítjuk a győri Waldorf iskola már elavult 6. osztályos tantermét.”
 
A fejlesztés célja, hogy a modern kor követelményeinek megfelelő tanteremben tanulhassanak a gyerekek. Az évnyitó után idén szeptembertől a 20 fős 6. osztály már az új teremben tanulhat.
vissza a hírekhez
A győri Waldorf iskolának megújult 6. osztályos tanterme