Vissza

Rizsavi Tamás interjúsorozat 3 – Szegedi Kézilabdacsarnok

2021-05-20 Hírek

Rizsavi Tamás interjúsorozat 3 – Szegedi Kézilabdacsarnok

Rizsavi Tamás interjúsorozat #3 – Szegedi Kézilabdacsarnok

Tamás ezúttal Szegedre látogatott el, ahol a WEST HUNGÁRIA BAU Kft. felkérésére a város egyik legnagyobb építkezését kaphatta lencsevégre. A fotózást most is egy rövid interjú követte, amelynek során Tamás a legféltettebb szakmai titkaiba avatott be minket. A kérdéseket és a válaszokat az alábbi sorokban foglaltuk össze, a teljes galéria pedig a lap aljára görgetve található.

 

A Szegedi Kézilabdacsarnok tetejéről, kereszttartójáról is fotózhattál. Milyen volt a városkép felülről?

R.T.: Izgalmas volt most is a feljutás. Bár a környező épületekhez képest nem volt annyira nagy a magasságbeli különbség, az épülő csarnok melletti daruhoz viszonyítva már minden eltörpült.

A tető akkor még nem készült el teljesen, így az itt zajló fotózás és a mászkálás nagyon nagy adrenalinlöketet adott. Szeged pedig mindenhonnan szép.

 

Minden fotózásra ugyanazzal a felszereléssel mész? Kérlek, mutasd be kicsit az eszközeidet!

R.T.: Igen, nagyjából mindent magammal viszek minden alkalommal. Van egy Canon 5D MK4 és egy Canon R5 márkájú gépem és a hozzájuk tartozó objektívek. (teleobjektív, nagylátó, halszem) Mivel, ha úgy alakul, munka közben is folyamatosan posztolok a közösségi média oldalaimra, ezért a telefonok is elengedhetetlenek. Ha sikerül megszerezni az engedélyeket, akkor pedig néha még drónt is viszek magammal. 

 

Nem volt még sosem félelem benned, amikor másztál felfelé az épületen? Egyedül jársz fotózni vagy vannak társaid?

R.T.: Általában inkább társakkal szeretek menni, de előfordul, hogy csak egyedül dolgozom. Ilyenkor zenét hallgatok. Mindkettőnek megvan a maga szépsége. Egyedül inkább „napfelkeltézni” szeretek elmenni. 

Nos… félelem sosem volt bennem, mert akkor nem csinálnám. Nekem ez ad teljes szabadságot és boldogságot. Imádom!

 

Az időjárás mennyire befolyásoló tényező? Sok épület más arcát mutatja, ha megváltozik? 

R.T.: Igen. Az időjárás vagy nagyon sokat adhat, vagy nagyon sokat elvehet. Van, hogy egy helyszínre többször is vissza kell térnem, mert az időjárás nem áll mellém. Persze van ellenkező példa is. Felhők, fények, csapadék, szél. Minden nagyon fontos. 

 

Milyen érzés volt felmászni a darura?

R.T.: A daruk az abszolút kedvenceim. Mindegy milyen időben vagy helyen, daruzni mindig a legjobb. Most is onnan tárult Szegedre az igazi kilátás, előtérben a csarnokkal. Bármikor, bármennyi időt el tudnék tölteni egy daru tetején egy fényképezőgéppel.