A dóm felújítását végzők áldott ünnepeket kívánnak a szegedieknek

2015.01.06.

Ahogy megírtuk, kívül-belül megújul a dóm, áthelyezik a baldachinos oltárt, az altemplomban pedig zarándokfogadó központot alakítanak ki a jövő év májusában záruló mintegy kétmilliárdos projekt keretében. Az építkezés miatt idén a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadát megfordították, míg a templomban egy paraván takarja el a baldachint, hogy a hívek elől eltakarják a székesegyházban zajló munkálatokat. A beruházás keretében a külső homlokzat hibáit is kijavítják, infrastrukturális felújítások zajlanak, míg a nyolcvannégy éve átadott épület altemplomában közösségi teret alakítanak ki, az előlépcső alatti területen pedig vendégfogadó lesz.

A projekt befejezése után, 2015 nyarától a székesegyház olyan különleges épületrészei is látogathatóvá válnak a turisták számára, mint a kupolakerengő, a fedélszék, vagy a különleges térélményt nyújtó trifórium, vagyis a főhajóban az árkádívek felett végigfutó alacsony, nyitott folyosó. A Dömötör-torony is megnyílik a látogatók előtt, a megmentett és bemutatható állapotban konzervált Aba-Novák freskókkal, az eredeti keresztelőkút visszaállításával.

A dóm projekt vezetőjével Kozma Gáborral, a Gál Ferenc Főiskola rektorával a két ünnep között közlünk egy hosszabb anyagot a beruházásról.

A dóm felújítását végzők áldott ünnepeket kívánnak a szegedieknek
vissza a hírekhez
A dóm felújítását végzők áldott ünnepeket kívánnak a szegedieknek