2020-06-30
Sokan azt gondolnák, a recepciós munkaköre kimerül annyiban, hogy ül valaki a pult mögött, aki megmondja az érkező vendégeknek, hogy hova kell menniük, illetve telefonon tájékoztatást ad.
Ez – a sok év alatt, amióta a West Hungária Bau Kft.-nél dolgozunk - talán a munkánk elenyésző százalékát teszi ki.
Egy kicsit inkább „életformának”, hivatásnak és kihívásnak titulálnánk a munkakörünket.
Rengeteg dolog történik nap, mint nap, nincs egy ugyanolyan hét sem. Leírhatnánk ezer pontban, hogy mit is csinálunk, talán még egy kisregényt is írhatnánk belőle, de ebbe inkább most nem kezdenénk bele 😊
Néhány gondolatot mégis kiemelnénk…
Biztosak vagyunk benne, hogy ez az apró gesztus jobbá tudja tenni bárki napját és ami a legfontosabb, ingyen van.
A recepciós az első ember, akivel az ideérkező találkozik, és az első benyomás a céget is tükrözi, és azt is jól tudjuk, hogy első benyomásra, nincs második lehetőség!
Ezért nagyon fontos, hogy az irodaházba belépőt egy olyan személy fogadja, aki megfelelően képviseli a céget és aki miatt jó érzéssel térhet vissza bármikor. Az emberek, ha néha csak egy kedves szóra is, de megállnak! Ez számunkra öröm, mert ez egyben visszaigazolás is, hogy ebben a pozícióban megtaláltuk a helyünket.
A teljesség igénye nélkül, ezek mind a feladataink közé tartoznak:
Úgy gondoljuk, hogy ez is egy olyan munkakör, amit csak alázattal és szeretettel lehet csinálni, és reméljük, a cégvezetés és a munkatársak is tudják, hogy bármilyen segítségre van szükségük, bizalommal fordulhatnak hozzánk és számíthatnak ránk!