Vissza

Mesterségünk Címere: A JÓTÁLLÁS

2020-11-06

Mesterségünk Címere: A JÓTÁLLÁS

Mesterségünk Címere: A JÓTÁLLÁS

Bemutatkozik a West Hungária Bau Kft. jótállási és szavatossági osztálya

2018-ban az osztály létrehozásának célja az volt, hogy a WEST HUNGÁRIA BAU Kft. teljesíteni tudja a jótállási és szavatossági időszak alatti, részben a szerződésekben vállalt, részben a jogszabályokban előírt kötelezettségeit. Bár a kivitelezéseken dolgozó munkatársaink minden projekt esetében igyekeznek a szakmai tudásuk maximumát teljesíteni, sajnos még így is előfordulnak kisebb – nagyobb hibák, nem várt események, amelyeknek javítása a WHB-t, mint kivitelezőt terhel. Ezeknek a munkafolyamatoknak a koordinálása, felügyelete, nyomonkövetése és dokumentálása a legfontosabb feladatunk.

Figyelemmel kísérjük a WEST HUNGÁRIA BAU Kft. pénzügyi biztosítékainak (pénzbeli és bankgarancia) lejárati idejét, hogy még lejárati határidő előtt időben meg tudjuk beszélni az aktuális teendőket. Figyelemmel kísérjük a jótállási időszak alatt a közbenső és végső bejárások várható időpontjait, hogy a határidők előtt időben fel tudjunk készülni a bejárásokra, javítások megszervezésére. Dokumentáljuk, rendszerezzük és táblázatban összesítjük a beérkező hibabejelentéseket. Így nem csak mi, de a projekt résztvevői is nyomon tudják követni, hogy a beruházó által bejelentett jogos javítások időben elkészüljenek, az alvállalkozók teljesítsék kötelezettségeiket.

Késedelem esetén jelzést küldünk az érintett kollégá(k)nak, alvállalkozó(k)nak. Ha előfordul, hogy egy alvállalkozó nem teljesíti a szerződéses javítási kötelezettségeit, akkor dokumentáljuk, hogy a jótállási időszak zárásakor „tartozása van” cégünk felé, amit a biztosítéka terhére kell rendezni.

Fontos feladatunk, hogy segítsük az adott projekten részt vevő kollégákat a problémás ügyeik intézésében, pl. egy adott bejelentés miatt szükséges egyeztetünk a megrendelői oldallal, a WHB-s műszaki stábbal, a jogászokkal, esetlegesen külsős szakértőkkel is.

Már szerződéskötéskor - a jogászokkal egyeztetve - megpróbáljuk a jótállási részeket pontosítani, szabályozni és ezeket már a generál szerződésbe is rögzíteni. Ugyanígy az alvállalkozói szerződések esetében - a jogászokkal egyeztetve – már szerződéskötéskor egységesítésre kerülnek a jótállási és szavatossági részek, szakaszok, jogszabályi hivatkozások, biztosítékok, stb.

Nap mint nap igyekszünk, hogy munkánkkal teljes körűen kiszolgáljuk és segítsük a WHB fejlődését és a kollégáink napi munkavégzését, hozzájáruljunk a WHB pozitív piaci megítéléséhez!

Legfontosabb megrendelőink elégedettsége, elsődleges szempontunk minden esetben az ügyfeleink elvárásait maximálisan teljesíteni.